2010. szeptember 29., szerda

Készül a pincefödém

Megjött végre a pincefödém zsaluja és a vízszigetelő csapat is. Ha minden jól megy, még a bejelentett rossz idő előtt sikerül megcsinálni a vízszigetelést, hogy be lehessen végre temetni a munkagödröt a ház körül, ahová mindig befolyik a csapadékvíz.
Jó lenne elkezdeni október első heteiben a földszint falazását.




2010. szeptember 26., vasárnap

Lábazat

A héten elkészült a nem pincézett házrész lábazata. Ez szintén vasalt zsalukő falból készült, ugyanúgy, mint a pincefal.
Amint az időjárás engedi, meg kell csinálni a két házrész közti fal vízszigetelését és vízelvezetését (drain), aztán következhet a pincefödém, illetve a lábazat feletti szerkezeti aljzatbeton.
Ez a szint lesz a földszinti falazat aljzata.

2010. szeptember 18., szombat

Sárdagasztás, sávalap építés


A héten péntekre elkészült a lábazati (nem pincézett) rész sávalapja. Az időjárás nem volt mellettünk, a felázott talajt a markoló borzalmasan széttúrta, most a telek nem védett része egy sártenger a legrosszabb fajtából (agyag és föld keveréke, jól felázva).
Még a kerítésen kívül is bele tudtam a kocsival ragadni a fűbe.



Lépcsős alapra van szükség, mert a pinceszint alapjáról indul és a "normál" (az agyag miatt a szokásosnál mélyebbre eresztett) sávalapig lépked fel. A mélyítésre azért volt szükség, hogy az alap alatti agyag ne száradjon ki, időjárás-független legyen a víztartalma. Mert ha kiszárad, zsugorodik. Ezért került 150 cm mélyre az alap alja a tervezett talajszinthez képest.

Persze, a kivitelezőnek mindig van magyarázata, miért nem tudja a terv szerint csinálni (talajvíz, időjárás, "a statikus csak túlbiztosította", ezért azt javaslom minden kedves olvasómnak, hogy ezeknél a kritikus műveleteknél legyen a helyszínen. Ugyanis ezek a részletek később nem látszanak, a nap végére senki meg nem mondja majd, milyen mélyről indul az alap valójában. Nekem sikerült szabadnapot kivennem erre a napra, és jól is tettem.
Például megakadályoztam, hogy az alaphoz rendelt mixerbetonból maradt C16-osból öntsék ki a C25 minőségűre előírt pilléreket. Vittem nekik cementet, hogy még borítsák a mixerbe és javítsák fel a betont, mielőtt a pillérekbe kerül.



2010. szeptember 9., csütörtök

Pince belső tartófalak, pillérek

Elkészültek a falba rejtett pillérek és a lépcső körüli pincefalak is. Sajnos a rossz idő miatt nemigen lehet haladni, csak arra volt lehetőség, hogy a vízszigetelés alatt a pincefalat kicsit kiegyenlítik, hogy a szigetelés majd jól felfeküdjön.

Megvettem a bitumenes kellősítőt és a szigetelő lemezeket is: 2 réteg 4mm APP modifikált, poliészteres hordozójú - sajnos ezt a minőséget és rétegszámot írják elő talajvízre ...

Persze, a bőséges eső miatt megint felgyűlt a víz ...


2010. szeptember 5., vasárnap

Kertészkedés

A mai napon megépítettük a kert emelt ágyásait. Ezek 2,5m x 5m alapterületű, 20cm magas keretek, amikbe betöltöttük a pinceépítéskor félretett termőföldet. A föld amúgy is útban volt a ház mellett, így legalább rögtön a végleges helyére került.



2010. szeptember 4., szombat

Kész a pincefal

A rettenetes időjárás ellenére a hét végére elkészült a pince külső falazata. Még hiányzik helyenként a beton kitöltés, de végre kiértünk a föld fölé. Egy kicsit többel is, mint gondoltuk, de legalább messzebb vagyunk a víztől.
A jövő héten ki kell ásni a nem pincézett házrész alapját és el kell kezdeni ott is alapozni, miközben a pincefalon elkezdődhet a vízszigetelés (azon a falon, ami "közös" a két házrész között).
A tervek szerint a pincefödémet egybeöntjük a lábazat feletti alaplemezzel, ami penetronos beton lesz szintén, a pince aljzathoz hasonlóan.


Pincelépcső

Az építész ugyan tett lépcsőt a pincébe, meg is találtam a 3D modellben, de mégsem tökéletes. A modell létrehozása (március) óta ugyanis néhány méret megváltozott, ami miatt a lépcsőt kicsit szerkeszteni kellett (minden lépés azonos legyen, beleértve a végleges pincepadló burkolatról és a földszinti burkolatra való fellépést is).

A mostani változat húzott karú lépcső, 16.5cm fellépő magassággal és 30cm-es belépés szélességgel. Ez az ideális méret (2m+sz=63cm).
Ez elég kényelmes lesz így. 15 lépcsőfok van benne, azaz 16-ot kell lépni, hogy a pincéből a földszintre jussunk.

A kíváncsiskodók kedvéért a vasalási tervből is teszek fel képeket.

Még változhat a terv, de jelenleg így néz ki (video):




A 3D szerkesztés után kiterítettem a három falat, a méretezés alapján már fel lehet rajzolni a falakra a zsaluzási körvonalakat: