2010. július 19., hétfő

Földmunkák

A mai napon hivatalosan is bejelentettük az Építéshatóságnak a munka elkezdését és az Építési Napló megnyitását. Minderre öt munkanapunk volt, péntektől kezdődően. Így ezt a határidőt most kivételesen nem késtük le.

Ma elkészült a pincelejáró is. Sikerült a földmunkával rendesen elcsúnyítani a valamikor szép kis telkünket. Most egy vizes agyagos gödör tátong a kert egy részében, mindenhol földkupacok, sár, kivágott kerítés.

Ilyen volt



és ilyen lett


Reméljük, pár év múlva már semmi nem marad a mostani agyag- és sártengerből.

A következő munkafázis az alapozás, ha minden jól alakul, ezt a héten meg tudjuk ejteni.
Aztán jöhet a pince falazása, ami egy hosszabb művelet lesz. Ugyanis még a vízszigetelést sem találtuk ki pontosan. Az a probléma, hogy a pincefalat össze kellene vasalni az alappal és az alapra épített vasalt aljzatbetonnal, amiről a falak indulnak. Ez nem is lenne probléma, ha nem kellene vízszigetelést tenni a falak alá. A vízszigetelést pedig sűrűn átszúrja majd a vasalás, ami, gondolom, jelentősen rontja annak hatását. Nem beszélve arról, hogy a kiálló vastüskékre nem is húzható fel a szigetelés, tehát a vasakat utólag kell a betonba ragasztani. Legalábbis ez a szokásos rend.
Amíg ezeket nem látjuk tisztán, inkább nem sürgetjük a további munkafázisokat.

2010. július 16., péntek

Elkezdtük az építkezést !

Sok-sok hányattatás után (építési engedély jogerőre emelkedés, néhány terv-módosítás, statikai terv elkészítése) a mai napon végre elkezdtük a munkát!

Megjött reggel a Nagy Markológép, és elkezdtük ásni a pincét. Megrendeltünk egy MobilWC-t is, megóvandó a kertünket.

A talaj felső rétege jó termőföld, ezt félretolták, a többit (agyagos talaj) elviszik, egy "kicsit" itt hagynak visszatölteni, ha majd elkészül a pince. Sajnos alulról már kezd felszivárogni a víz, legalább nem néz majd hülyének a kivitelezőnk, ha drain-csöveket és rendes vízszigetelést kérünk majd.
Külön probléma, hogy a szomszéd szennyvízcsöve most a leendő pincefal vonalában fut, ezt arrébb kell tenni. Most (délben) ki van szedve a cső. Mindaz, ami kijön belőle (most nem mennék bele a részletekbe), most a gödörbe folyik. Azért szóltunk nekik, hogy ne most rendezzék a nagymosást ... délutánra helyre kell állítani az összeköttetést. Ezt már tudtuk előre, hogy gond lesz, meglepetést nem okozott.

21:00:
Délután elmentek a munkások, ott maradtunk szétszedett szomszéd-szennyvízrendszerrel, amiből lassan folydogált a pincénk agyagos talajára a lé. Az agyag jó vízzáró, nem veszett egy csepp sem kárba. Nekünk kellett végül kiásnunk kézzel az új nyomvonalat és összerakni a bekötőcsövüket.


Közben, amint elvonult az építőipar, Zsuzsa a markoló kanalából mellépotyogott jópár vödörnyi agyagot kezde kiszedni a fűből, hogy ne pusztuljon ki több a kertből, mint amennyi feltétlenül szükséges. Ezzel a két tevékenységgel - édesapám segítségével - végeztünk is három óra alatt.

De legalább a végén mondhattuk a szomszédoknak, hogy most már nagyobb dolgokat is végezhetnek, nem kell többé megtartóztatniuk magukat. Szegényeknek azt ígértük, délután kettőre visszaállítjuk a köldökzsinórt.

Elvileg hétfőn folytatódik a földmunka, a garázsbeálló kiszedésével. Addig pedig izgulunk, hogy ne teljen fel a gödör vízzel ...