2011. június 28., kedd

Kész a külső kémény és a lépcső


Mára elkészült a külső, tartalék kémény egészen a csúcsáig. A kürtős, belső kéményhez még venni kell egy köpenyelemet, ezért az még nem tudtuk lezárni.

Tegnap pedig a lépcső is elkészült, most már végre belül is fel lehet jutni az emeletre. A hét vége felé elkezdjük a támfalat is csinálni, ez pénteken az alap ásásával indul. Addig, remélem, befejeződik az emeleti válaszfalazás is.



2011. június 26., vasárnap

Nyomáspóba

A mai napon a konyhai vízvezetékeket (2hideg + 2 meleg) levittem a pincébe. Pontosabban a pincében összekötöttem azokat, hogy a nyomáspóbát elvégezhessem. Majd amikor oda jutok, folytatom a pincében, akkor levágom a "rövidzárat".
A nyomáspróbát először 10 bar-ral végeztem, majd, amikor nem folyt semmi, emeltem a nyomást 15 majd 20 bar-ra. Legtöbbet a gumikarika tömítésű csempedugókkal szenvedtem. Elvileg ezeket azért (is) gyártják, hogy lezárjuk a falikorongokat a próbához, ehhez képest mindig ezeknél kezdett kispriccelni a víz.

Előírás szerint 15 bar nyomást kell 1 órán keresztül kibírnia a rendszernek, max 0,2bar nyomáseséssel. Most, a sikeres próba után már rátehetem a csövekre a szigetelő héjakat és rögzíteni lehet az egészet a falba. Arra kell még figyelni, hogy a 10m-es csőnek akár 5cm hőtágulása is lehet. Erre a mozgásra helyet kell hagyni a vakolat/gipszkarton mögött.
Ez a jobb alsó képen levő két felső(meleg) csövet érinti, nekik kell helyet hagyni, hogy a könyök jobbra elmozdulhasson. Ennyivel (4-5 cm-rel) szélesebbre kell majd kivágni a habot. Az alsó két képen levő "helyszín" között ugyanis csaknem (4x) 10m cső van.





2011. június 22., szerda

Kész a belső kémény

Kedd estére elkészült a belső, szellőzőkörtős kémény, ma pedig elkezdték építeni a külsőt.
Ez egy egyszerű, 16cm kémény, a pincéből indul és ez a tartalék kémény, arra az esetre, ha a gázkazán mellé egy másikat szeretnénk majd egyszer üzembe állítani.
A baloldali képen az látszik, ahogy a belső kémény szellőzője egészen a pincéig ér. Onnan készült ez a kép, felfelé.

A külső kéményhez állványt kellett építeni, le kellett hámozni a falról a 15cm külső hőszigetelő habot a kémény vonalában. Ezt a szigetelés később pótolni kell, nem éghető anyaggal (kőzetgyapot).



















2011. június 20., hétfő

Készül a belső kémény

Ma elkezdték a belső, a majdani kandalló/cserépkályha számára tervezett kémény építését.
Olyan kéményt választottunk, amelyikben egy nagy szellőző csatorna is van a füstcső mellett, ebben futhatnak majd kábelek, egyebek, a pincétől a padlásig (vagy éppen a tetőig) úgy, hogy nem kell semmit vésni a falakban.
Közben az emelti válaszfalazás is elkezdődött, a mai napon az első sorok leragasztása, beállítása történt meg.






2011. június 18., szombat

A zárófödém kizsaluzása



Tegnap, pénteken lebontották a zárófödém zsaluzatát. Szerencsére a villanydobozaim itt is megmaradtak, nem úszkáltak el. Mivel a jövő héten csinálják a kőművesek a válaszfalazást, bejelöltük a falak helyét a tartófalakon.

Az elmúlt napokban elkészült végre az emeleti lépcső vasalása is, jövő héten ezt bebetonozzák és végre normálisan fel lehet majd jutni az emeletre, nemcsak létrán.








2011. június 13., hétfő

Vízvezeték szerelés a fürdőszobában


A hosszú hétvégén (a belső pinceajtó és ablak berakásán kívül) megpróbáltam a földszinti fürdőszoba vízvezetékezését megépíteni. Ugyan nem lett kész, de a kád és a mosdók vízcsöveit megcsináltam, de csak nyomáspróba után merem folytatni a munkát, mert bizonytalan vagyok a technológiában (PPR csövek hegesztése).

A legfáradságosabb a SILKA fal vésése volt. A hornyok széleit gyémánt flex koronggal, a köztes faldarabokat vésőgéppel kellett kiszedni, de még így, gépesítve is nehezen haladt a munka. Főleg az Isoteq falhoz képest, amihez mindössze egy kőműveskalapács kellett, semmi elektromos gép.
Itt, a baloldali képen látszik a földön a csövezés (itt lehet hegeszteni a műanyag csöveket az idomokhoz), oldalt a SILKA válaszfal, szemben az Isoteq külső fal.

Itt három cső fut, egy a hideg víznek, kettő meleg (cirkuláció miatt). A falikorongok helyét már a kiválasztott mosdóhoz, illetve kádhoz méreteztük, remélem, lehet majd akkor is kapni azokat, amikor majd meg akarjuk venni ...

Hátra van még a zuhanyzó (itt még a csaptelep magassága sem világos), illetve a szennyvíz, ami a padlóban fog menni.


Frissítések:A folytatásról ide (nyomáspróba), illetve ide klikkelve olvashatsz.
A fűtési központot rézcsövekből csináltam, de a vízvezetékezésnél a PPR (Sanitas) rendszer jól bevált.

A fürdőkád beépítésére még vagy egy évet kellett várni, erről itt írtam.

 


















Az Isoteq falazat sarokelemeinek készítésekor sok olyan hulladék keletkezett, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Ledarálni ugyanis nem mindegyik kieső darabkét lehet, mert sokukban kemény műanyag összekötők is vannak.
Ezekből, a haszontalan elemekből remek óriás "legóvár" építhető. Pillanatok alatt elkészült a madarak és a disznók vára, így az "Angry Birds" játékot immár élőben is játszhatták a gyerekek.

2011. június 8., szerda

Felső lépcső zsaluzása


Ma az ácsok lebontották a pincelépcső zsaluzatának utolsó (alsó) részét is, és felépítették az emeletit. Közben tovább épültek a válaszfalak. A legsürgősebb a lépcső mögötti volt, mert az a lépcső oldalsó zsaluja is egyben.












2011. június 7., kedd

Válaszfalak félig készen


Mint mára kiderült, szándékosan csak az első sorok készültek el tegnap. Ugyanis az első sorokat nagyon pontosan vízszintbe kell rakni, és a padlólemez egyenetlensége miatt helyenként vastagon alá kellett habarcsozni. Meg kellett várni, amíg rendesen megköt a ragasztó, ezért csak ma folytatták a munkát.






2011. június 6., hétfő

Elkezdődött a válaszfalazás


Ma estig csak az első sorokat sikerült a fiúknak lerakni, remélem, a következő napokban kicsit belehúznak és nagyobb ütemben tudnak majd haladni.

Mindesetre szerdára megérkezik a második szállítmány SILKA tégla is. Az emeleten csak akkor tudják majd elkezdeni a munkát, ha már lebontották a zsaluzatot. Remélem, ezen a héten még fent maradnak a táblák.






2011. június 4., szombat

Beton utókezelése


A beton utókezelése is legalább ugyanolyan fontos, mint a betonozás közbeni megfelelő tömörítés (vibrálás). Ez a gyakorlatban a szinte folyamatos vizes felületet jelenti, amihez napi többszöri locsolás vagy zápor szükséges. Záporból csütörtök óta minden napra jut egy-egy, de azért locsolással mindig teletöltjük a zsaluzatot. A külső hab 2 cm-rel magasabb, mint a beton szintje (a betonlemez 18cm magas, a zsalu pedig 20). Ezért, ha tökéletesen zárna a hab zsaluzat, szépen el lehetne árasztani a födémet. Persze, mindig folyamatosan folyik valahol a víz. Az elárasztott födém szépen néz ki, mint egy kis tavacska. Kár, hogy nem itt lesz a tetőterasz, hanem egy szinttel lejjebb.

Mai feladatom a válaszfalak kitűzése, mert hétfőn jönnek a kőművesek falazni. Rutinosak a fiúk, mert azt kérték, hogy a külső falakra mi jelöljük fel a válaszfalak helyét. Amikor megpróbáltuk ezt az alaprajz alapján megtenni, kiderült, miért is kérték ezt. Biztos volt már pár bontási esetük, amikor ők hozták meg azokat a (megrendelő átal utólag hibásnak nyilvánított) döntéseket, hogy "a hálószoba vagy a fürdő legyen 3 centivel kisebb/nagyobb?".