2012. július 23., hétfő

A kamra burkolása

Mivel a kamra a legkevésbé szem előtt levő helyiségünk, ezen teszteltem le azt a lerakási technikát, aholis a padlólapok fél sorral eltolva, kötésben vannak. Ez nem annyira unalmas, mint a normál mintázat, a diagnonál egy ilyen kicsi helyiségben pedig nem mutat jól.

Mint ahogyan azt becsültem, az előkészítés (alapozás, mérés, sorok kijelölése) és az első sor beállítása vitte el a legtöbb időt. A hosszanti falnál kezdtem, és az induló fél lapokat sem utólag, hanem előre ragasztottam le, zsinórhoz igazítva.
Az első sor ragasztójának szilárdulását muszáj volt megvárnom, mert egyébként a folytatáskor minden csúszkált volna, ami nem szerencsés. (Ezt az időt a falfűtés méréseivel töltöttem, amiről az előző bejegyzésben írtam).

A szombat délelőtt el is ment a mező leragasztásával, vasárnap pedig a végére maradó fal melletti keskeny lapok, illetve a lábazati, 8cm magas elemek kerültek sorra. Most várni kell 1-2 napot a ragasztó teljes megszilárdulására (hétközben, esténként, úgy sincs sok idő dolgozni), majd jöhet a fugázás. Arra már a ragasztáskor figyeltem, hogy a lapok közül (pl fugakereszttel) kiszedjem a ragasztót, mert ezek kikaparása megkeményedés után elég "szenvedős". Ezt a pincénél télen jól megtapasztalhattuk.

És akkor jöjjön még pár kép az építésről:




 

2012. július 21., szombat

Falfűtés próba


Ma délelőtt vettem egy nagy lélegzetet és az eddig a padlóban keringetett melegvizet a falfűtési körbe vezettem. Ha szerencsénk lesz, és jól sikerült a vakolás, akkor a fűtéstől nem fog repedezni a fal. A felfűtéssel egyben a fűtés regiszterek áramlását is tudom ellenőrizni. Ugyanis a nyomáspróba, amit még februárban, a szereléskor végeztünk, azzal kapcsolatban nem ad eredményt, hogy nincsenek-e eltömődve, megtörve, elszűkülve valahol a vékony, 10mm-es falfűtés csövek.

Már két órával az indítás után mérhető volt a falakon, hogy a rendszer működik. Hőmérővel még akár a csövek helye is beazonosítható lenne (pl fúráshoz). A lenti videón jól látszik, hogy 10 cm-enként (ez a csőosztás) ismétlődnek a meleg és hideg helyek a falon. Egyelőre úgy tűnik, minden regiszter működik. A falfűtés csövezési terve ide kattintva látható.

Remélem, majd több hőciklus után sem alakulnak ki repedések a falakon.



2012. július 16., hétfő

Próbafűtés

A padlófűtéses aljzatbetont, burkolás előtt, egy meghatározott ütem szerint, fel kell melegíteni. Ennek az a célja, hogy előjöjjenek a rejtett feszültségek, amik repedéseket okozhatnak, másrészt hogy minden maradék nedvesség eltávozzon. Még a mélyebb rétegekből is. Ez ugyanis, ha bent marad, és beindul a fűtés, a burkolólapok alatt gőznyomást okozhat, ami szélsőséges esetben akár le is dobhatja a lapokat. Legalábbis egy plusz terhelést okoz a ragasztásnak. Zsugorodási repedések most is vannak (két helyen, mindkét helyen érthető okból), ezeket össze fogom varrni speciális lemezzel és poliésztergyanta ragasztóval, ami erre való. A hullámos lemezkék neve "Esztrichkötőlemez" - ide is írom, mert én is sokat kerestem, mi a neve annak, amit a képen láttam (lásd balra).

A gázszerelés nagyon nem akar elindulni, pedig két céggel is felvettem a kapcsolatot, de valahogy egyik sem mutat nagy érdeklődést, úgy látszik, az építőipar csak a statisztikákban gyenge, a valóságban nem. Emiatt a próbafűtés is késik, nem várhatok a gázra. Ezért az az ötletem támadt, hogy a már beüzemelt indirekt tárolón keresztül fűtöm fel a padlót. Mégpedig úgy, hogy elektromos fűtőbetétet teszek a tárolóba (ez gyári opció, nem barkács), és a tároló felmelegített vizét keringetem a padlóban.


Három kis flexibilis csővel, egy használaton kívüli szivattyúval, pár csűkítő közcsavarral meg is építettük a rendszert. Át kellett öblíteni és vízzel jól tölteni a HMV hőcserélőjét, hogy menjen a cirkuláció. Eddig két napja megy folyamatosan a padlófűtés, kb 35 fokos előremenővel és 25 fok körüli visszatérővel.

Nem hajtom túl gyorsan a vizet, az osztó-gyűjtő áramlásmérőin körönként 1 liter/perc-et olvasok le, ami kevesebb, mint fele a méretezési 2,5 liter/percnek (ami összesen 12 l/p, azaz 750 m3/h, ez tartozik 5 fokos hőlépcsővel a 4kW körüli hőleadáshoz, ami a leghidegebb napokon kellhet)  
Ha a visszatérő is felmelegszik 30  fokra, emelem a hőmérsékletet, de naponta csak 5 fokot szabad. Ugyan a méretezési hőmérséklet csak 35 fokos, de a szárítás és a beton "megjáratása" végett feljebb fogok menni, 45 fokig. Kellemes lesz a házban, főleg, ha kint is újra 40 fokok lesznek.